Egyelőre nem tudni, hogy vajon milyen hosszúságú tömött sorokban állnak majd a vásárlók a világ első okos légfrissítőjéért, az viszont tény, hogy most felbukkant a fejlesztők szerint a világ első ilyen kütyüje, mely a keresztségben a Pura Scents nevet kapta.
Az apró kütyüt nemes egyszerűséggel be kell dugni egy szabad fali csatlakozó aljzatba, és innentől kezdve máris áradnak belőle a különböző illatok, és akkor a változtatható színű éjjelifény funkcióról még nem is beszéltünk. Ez persze önmagában véve még nem lenne túl izgalmas, hiszen ilyen és ehhez hasonló termékek már eddig is léteztek, azonban a Pura Scents ezen túlmenően vezeték nélküli Wi-Fi adatkapcsolattal is rendelkezik. A távirányítási funkciók eléréséhez elegendő letölteni egy kis alkalmazást a mobilunkra vagy tabletünkre, és innentől kezdve lényegében bárhonnan és bármikor ki tudjuk választani a kívánt illatot és annak intenzitását, ezenkívül pedig időzített indításra és leállításra is lehetőség nyílik.
Egy adapterbe egyszerre kétféle 12 milliliteres illatanyag tartály tehető be, és az applikáció révén természetesen a lakás bármelyik helyiségében lévő illatosítót egyszerűen távvezérelhetjük. A gyártó négyféle kategóriában összesen tizenöt illatot kíván forgalmazni, a későbbiekben pedig akár jelentősen is bővülhet az illatok száma. Az Android és iOS kompatibilitis, integrált fényszenzoros Pura Scents ára 69 dollár (20 ezer forint) – a forgalmazás a tervek szerint 2016 közepén kezdődik meg.