Érdekes statisztikát közölt nemrég a “felnőtt YouTube” néven is emlegetett Pornhub. Az oldal üzemeltetői ugyanis november 11-én erős visszaesést tapasztaltak a látogatói forgalomban, és nekiálltak kielemezni az esetet. A Google Analytics szolgáltatásban matatva aztán kiderítették, hogy leginkább azok pártoltak el a pornótól, akik videojátékokkal kapcsolatos oldalakat is szívesen néznek – tehát nagy valószínűséggel a játékosok.
Innen már nem tartott sokáig kideríteni, mi lehetett a távolmaradás oka: 11-én éjféltől jelent meg a Bethesda régóta várt posztapokaliptikus játéka, a Fallout 4. Az alábbi grafikonon látható is, ahogy éjjel 12 után néhány órára megugrik a videók nézettsége, majd nap közben jelentősen visszaesik. Nem csoda: a viszonylag méretes játék letöltését éjfélkor lehetett elkezdeni – az ehhez szükséges néhány órában láthatóan… khm… nos, videóztak a felhasználók, miközben gépükre szép lassan megérkezett a telepítőcsomag. Hajnali 5-től aztán mindenki belevetette magát a játékba, és egeret, vagy kontrollert fogott a kezébe valami más helyett.
Másnaptól persze eltűnt az újdonság varázsa, és a játékosok is visszaszivárogtak Pornhubra. Ahogy azonban Corey Price, a szolgáltatás mögött álló cég vezetője közölte, egyáltalán nem bánja a kis visszaesést, mivel ők maguk is nagy rajongói a Fallout sorozatnak. Érdekesség, hogy amikor a nemrég megjelent játékból augusztusban kiszivárgott a legelső, játékmenetet bemutató videórészlet, ezt pont a Pornhubra töltötte fel egy lelkes felhasználó, mivel minden más videómegosztóról leszedték volna.
Egyébként tudták, hogy a játékkonzolok tulajdonosai közül az Xbox- és PlayStation-felhasználók nézik a legtöbb pornót, míg a Nintendo 3DS-sel játszadozóknak csupán 1,1 százaléka kíváncsi ilyesmire? Csak mert a Pornhub ezt is tudja, még év elején közöltek a tavalyi évről egy komolyabb statisztikát, amiben ilyesmik is szerepelnek.