Tech

Az Apple segíthetne megoldani egy bűntényt, de nem teszi

Nem működnek együtt a hatóságokkal, mert attól félnek, hogy tönkretennék a vásárlók bizalmát.

Az Apple kezében van egy bűntény megoldása, de az informatikai cég elutasította, hogy segítsen az amerikai igazságszolgáltatásnak – számolt be a Business Insider.

A kérdéses ügyben egy iPhone 5s készülék tartalmazhat bizonyítékokat, ugyanakkor a vállalat segítségére van szükség ahhoz, hogy feloldják a készülék zárképernyőjét. Ez a cégnek nem járna különösebb nehézséggel, ugyanis a telefonon még egy korábbi rendszer van telepítve, amely nem titkosítja a telefonon tárolt adatokat. Az Apple azonban elutasította, hogy együttműködjön a hatóságokkal, mert szerintük ez veszélyeztetné a vásárlói bizalmat.

Az amerikai igazságügy-minisztérium ugyanakkor egy olyan törvényre hivatkozik, melyet azért hoztak, hogy a hatóságoknak hasonló esetekben lehessen hozzáférésük a lefoglalt készülékek tartalmához. Szerintük az Apple felhasználói feltételeiben sem szerepel olyan kitétel, ami alapján megtagadhatnák az együttműködést.

Az NSA-botrányt követően egyébként az Apple fejlesztette mobilkészülékei szoftverét, az iOS 8 operációs rendszerben már olyan titkosítást alkalmaznak, amit még ha akarna, sem tudna feloldani a gyártó sem. A titkosítások terjedése nem meglepő módon aggasztja a bűnüldöző szerveket is, melyek attól tartanak, hogy emiatt bizonyítékok veszhetnek el örökre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik