Tech

Magunknak legózhatjuk össze a legújabb okosórát

Az eddig bejelentett okosórák közül egyik sem nyerte el a tetszésünket? Semmi gond, érkezik a megoldás!

Jó ideje nyílt titok, hogy a Google egy olyan új fejlesztésen dolgozik, melynek lényege, hogy a boltokban moduláris felépítésű okostelefonokat lehessen kapni, tehát a vásárlók maguknak válogathassák majd össze, hogy milyen kijelzőt, milyen processzort, mennyi memóriát és hány megapixeles kamerát szeretnének álmaik mobiljába. Ez ugyebár a Project Ara, melyhez hasonló kezdeményezés indul most okosóra fronton is.

A Blocks Wearables nevezetű brit cég tervezi ugyanis piacra dobni a világ első moduláris okosóráját: a Blocks nevezetű termék Kickstarter kampánya október 13-án fog elstartolni. Az elsőként a januári CES szakkiállításon demózott újdonság fejlesztése már két esztendeje zajlik a színfalak mögött, és szépen lassan egyre közelebb kerülünk a kereskedelmi forgalomban történő megjelenéshez. Az új viselhető kütyüt maximálisan személyre lehet majd szabni, így például szabadon választhatunk majd köralakú vagy négyszögletes kijelzőt, ezenkívül pedig azt is megválaszthatjuk, hogy pontosan milyen szenzorok (GPS-vevő, pulzusmérő, stb.) kerüljenek az okosságba. A Qualcomm Snapdragon 400 chipsetes Blocks várható árát egyelőre sajnos még sűrű homály fedi, de a jövő hét elején vélhetően már okosabbak leszünk.

Snap544

Ajánlott videó

Olvasói sztorik