Az Apple csak a múlt héten, egész konkrétan szeptember 16-án, szerdán tette elérhetővé az iOS 9-et, mely alig két nappal később máris 20 százalékon felüli házon belüli részesedést zsebelt be. Mostanra pedig eljutottunk arra a szintre, hogy a kilences iOS részesedése már az 50 százalékot is meghaladja, vagyis elmondható, hogy a használatban lévő almás kütyük közül minden másodikon már iOS 9 fut.
Az Apple közlése szerint eddig még egyetlen iOS kiadás esetében sem volt példa ilyen elképesztően gyors térnyerésre. Összehasonlításképp, a nagy rivális Google-féle Android operációs rendszer legújabb kiadása, a Lollipop (5.0-5.1) a bejelentését követő 10 hónap alatt mindössze 20 százalékos részesedést tudott szerezni magának, de persze nem szabad elfelejteni, hogy míg iOS-es készülékből csak néhány típus létezik, addig androidosból tengernyi.
Az iOS 9 az iPhone 4S-re és az ennél újabb mobilokra, az iPad 2-re és az ennél újabb tabletekre, az összes iPad minire és az 5. és 6. generációs iPod touch hordozható médialejátszókra tölthető le.