Tech

Elképesztő úszó robot helyettesíti az embereket

Stinger, az úszó robot gondoskodik a nukleáris reaktorok abszolút nem veszélytelen karbantartásáról.

Nincs is jobb a nyári forróságban, mint egy hűsítő medencében való lubickolás, ám Stinger, az úszó robot különleges ízléssel rendelkezik: ő az Edwin Irby Hatch erőmű nukleáris reaktorát körülvevő tartály kristálykék vizében szeret megmártózni. Ez a forgatható számítógép-vezérelt hajtóművekkel és nagyfelbontású színes videokamerával felszerelt új, irányítható, személyzet nélküli, víz alatti jármű lehetővé teszi, hogy az atomerőművek dolgozói olyan helyekre is eljussanak, melyek eddig elérhetetlenek voltak az emberek számára.

 

“Egy ember nem tudna életben maradni azon a helyen, ahol a robot kamerájának és eszközeinek működniük kell” – mondta Brandon Smith, a GE Hitachi Nuclear Energy gépészmérnöke, aki a készülék fejlesztését irányította. “Itt kap fontos szerepet a robotika, hiszen az ilyen jellegű feladatok végzéséhez robotok szükségesek. Egyszerűen nincs erre más módszer. Stingert, az úszó robotot kifejezetten az ilyen környezetben való működésre terveztük”.

 

A maga nemében az első ilyen távirányítású járművet az Egyesült Államokban már sikerrel alkalmazzák a nukleáris szektorban a karbantartási munkák végzéséhez. A robot az ügyfelek körében rendkívül kedvező fogadtatásra lelt annak köszönhetően, hogy használatával csökkenthetők a költségek és a sugárveszély kockázata, valamint az üzemszüneti idő. Az egy átlagméretű embernél valamivel magasabb Stinger akár három hetet is eltölt a reaktormedencében, miközben kameráival részletes képet ad az anyagok degradálódásának mértékéről. A kamerák mellett a robot nagynyomású szórófejjel, azaz hidrolézerrel is fel van szerelve a fém felületek tisztításához, így biztosítva, hogy mindig jól látható legyen a hegesztések állapota.

Stinger nincs egyedül: a GE munkakörnyezetében más olyan újgenerációs robotok is vannak, amelyek az emberek munkáját segítik. A két együttműködő robot, Baxter és Sawyer például teljes biztonsággal dolgozik az emberek mellett, mentesítve őket az unalmas, ismétlődő jellegű feladatok végzése alól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik