Az elmúlt időkben hozzászokhattunk már ahhoz, hogy szinte még a csapból is a legújabb ívelt tévék folynak, melyek elképesztően jól mutatnak, ezt leszámítva azonban vajmi kevés előnyt jelentenek normál sík társaikhoz képest. Természetesen többek közt az LG is komoly fantáziát lát az ívelt televíziókban: a gyártó tavaly egy magyar bútorgyártó manufaktúrával együttműködve rukkolt elő az ívelt tévékhez szánt bútorokkal, most pedig egy vadonatúj ívelt hangfalat jelentett be.
A keresztségben Music Flow HS8 nevet kapott újdonság jól mutat az LG ívelt tévéi alatt, és a vezeték nélküliség jegyében Wi-Fi, valamint Bluetooth kapcsolatot ápol a televíziókkal. A dinamikus i-Sound Mode folyamatosan figyeli, hogy milyen zene jön ki a tévéből, és ennek megfelelően tuningolja a hangzást, a Google Cast támogatás pedig lehetővé teszi, hogy okostelefonról vagy tabletről vezeték nélkül streameljünk a hangfalra.
Az egyéb Music Flow hangszórókkal wireless kapcsolatba hozható, 4.1-es hangzású újdonság 360 W teljesítményű, és egyszerűen falra is szerelhető. Az egyelőre ismeretlen árú Music Flow HS8 élőben elsőként a szeptember elején Berlinben megrendezendő IFA 2015 szakkiállításon lesz megtekinthető és meghallgatható.