Tech

Német autógyártók csaphatnak le a Nokia térképes részlegére

Jól értesült források szerint a nagy német autógyártó cégek komoly érdeklődést mutatnak a HERE Maps iránt.

A Bloomberg április közepén számolt be arról, hogy a Nokia azt fontolgatja, hogy a közeljövőben a HERE üzletágát is eladja, április végén pedig arról írt, hogy igen nagy az esélye annak, hogy az Apple lesz a vásárló. Aztán a New York Times május elején már a közösségi taxiszolgáltató Ubert jelölte meg a HERE lehetséges új tulajdonosaként, most pedig a Bloomberg arról közölt cikket, hogy valószínűleg egy német autógyártókból álló csoport lesz a vevő. A lap értesülései szerint az Audit, a BMW-t és a Daimlert tömörítő csoport állítólag hajlandó megfizetni a Nokia által kért 4 milliárd dollárt. Megjegyzendő, hogy az Uber állítólag 3 milliárd dollárt adott volna a Nokia térképes/navigációs üzletágáért, melynek valós piaci értékét nemrégiben egyébként 2,1 milliárd dollárra becsülték.

A Nokia vélhetően azért tervezi ezen lépés megtételét, mert egyrészt a jövőben már csak a vezeték nélküli adatátviteli üzletágára szeretne fókuszálni, másrészt pedig ily módon némi bevételre kíván szert tenni. Ez utóbbira szüksége is lehet, ugyanis nemrégiben 16,8 milliárd dollár ellenében felvásárolta az Alcatel-Lucentet. Pletykák szerint egyébként többek közt az Alibaba, az Amazon, a Facebook, illetve a Baidu is a potenciális vásárlók listáján szerepel.

Érdekesség, hogy a Nokia 2008-ban még nem kevesebb mint 8,1 milliárd dollárért vásárolta fel a HERE alapját biztosító Navteq vállalatot. A korábban Ovi Maps, illetve Nokia Maps nevet viselt HERE napjaink egyik legnépszerűbb, többek közt offline navigációra is képes alkalmazása, mely immár az összes népszerű okostelefon platformon elérhető.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik