Tech

Ha Magyarországra jössz… megteheted böngészőben is

A turisztika és a technológia fonódik össze még szorosabban: magyar nevezetességek, kirándulóhelyek kerültek fel a Google Utcakép szolgáltatásába.

Sokan még mindig csak arra használják a Google térképszolgáltatását, hogy megkeressenek egy adott címet, és talán néhányan már kipróbálták az útvonaltervező funkciót is. Viszont nem győzzük hangsúlyozni, mennyire hasznos a Street View, vagy magyarul Utcakép, amelyet könnyen elérhet bárki a böngészőben futó, valamint a mobilos Térképen belül.

Ezt a szolgáltatást annak idején a navigáció megkönnyítésére találták ki, hiszen mennyivel egyszerűbb az utazás előtt virtuálisan körülnézni az útvonalon, előre megjegyezni, melyik háznál, táblánál, jellegzetes látnivalónál kell elfordulni, és hogy néz ki pontosan az épület, ahová megyünk. Időközben azonban egyre nagyobb hangsúlyt kapott a virtuális világjárás is, hiszen a Street View segítségével egy csomó olyan híres, vagy izgalmas helyet is végigjárhatunk, amelyekre nincs esélyünk testi valónkban eljutni. E két gyakorlat pedig könnyen összemosható azoknál, akik nyaralást, utazást, kirándulást terveznek, és szeretnék jó előre kiválasztani az őket legjobban érdeklő helyeket az ottani virtuális séták segítségével.

Séta a távolból

Magyarország autóval megközelíthető helyeit már 2013 óta be lehet járni a Street View-n, tavaly tavasz óta pedig több tucat, olyan történelmi, kulturális vagy turisztikai szempontból fontos hely várja az internetezőket, ahol autóval nem, csak a most megjelenő új helyekhez hasonlóan, különleges, hátizsákra, triciklire vagy éppen zsúrkocsira erősített fényképezőgéppel tudott dolgozni a Street View operátora.

A nyaralás, hétvégi kikapcsolódás tervezésekor tavaly óta már olyan nevezetességeknél is körbe lehet nézni otthonról, mint például a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék szőlőhegyei, az Egri vár, Hollókő ófaluja, a pécsi Dóm tér, Szeged sétálóutcája, a tihanyi bencés apátság és a Balaton-part, de hajózhatnak a Dunán is.

Mostantól több mint 30 újabb, autóval nem megközelíthető, de érdekes, különleges helyszínen indulhatnak útnak az érdeklődők: virtuálisan is kirándulhatnak többek közt a Hármashatárhegyen, a Kis Svábhegyen, az Aggteleki Nemzeti Parkban, a Hortobágyi Nemzeti Parkban. Sétálhatnak budapesti parkokban, a Tabánban, a Városmajorban, az ELTE Füvészkertben, a Ludovika téren, bepillanthatnak olyan híres egyházi épületekbe mint például a budapesti Szent István Bazilika, a Győri és az Egri Bazilika és nemzeti színházak nézőterei is várják őket Szegeden és Pécsett. A most felvételiző diákok megnézhetik leendő egyetemi épületüket, láthatják milyen belülről a Budapesti Corvinus Egyetem, a SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ, vagy az ELTE egyetemi könyvtár. A Google Térkép Képek oldalon ezeket összegyűjtve is meg lehet nézni.

Szakmai segítséggel

A Google hazai tervei mellé odaállt a Turiszmus Zrt is, ráadásul egy fillér állami pénz nélkül. Támogatják, hogy a Google minél több magyar helyet befotózzon, melyhez szakmai segítséget adnak. Mostanra nem csak a borús, téli Street View képeket dobta ki a cég, hanem a Parlament meg a Halászbástya után már vidéki épületekbe is bemehetünk virtuálisan. A füvészkerti bemutatón a Google képviselője lelkesen bíztatta a Magyar Turizmus Zrt. marketing igazgatóját, hogy találomra mondjon helyet, ahova szívesen benézne, és Maráczi Gábor, kapásból Pécset jelölte. A választás inkább a Pécsi Nemzeti Színházra esett, ahol most épp a Pécsi Országos Színházi találkozó zajlik, kissé lanyha médiaérdeklődés mellett. A színház belseje a Street View-ban is lenyűgöző. És még az sem zavaró, hogy üres, csak élőben ne legyen az.

Ha valaki nem érdeklődik az üres vidéki színházak után, akkor körbenézhet például a botanikus kertként működő ELTE Füvészkertben, a Tabánnál, a Kis Svábhegyen, a Hármashatárhegyen, de elmehet az Aggteleki Nemzeti Parkba sőt a veresegyházi Medveotthonba is. Persze, ki akar képen medvéket nézni, ha lehet élőben is? Pont ez a Google és a Magyar Turizmus Zrt. célja is. Azt szeretnék, hogy ha valaki elindul, tudja hova megy, és mire számíthat. Maráczi Gábor szerint a kutatások alapján már ma is az utazásszervezést végigkísérő döntési folyamat 80 százaléka valamilyen módon az internethez kapcsolódik, az előrejelzések szerint ez az arány, és különösen a mobil eszközök használata még tovább növekszik majd.

Szintén újdonság, hogy egy hőtérképre hasonlító képen már azt is megnézhetjük, Magyarország melyik területein nézik leggyakrabban az Utcaképet. Ez nagyjából összecseng a legnépszerűbb turisztikai célpontokkal: láthatóan a fővároson kívül a Balaton partja, valamint a nagyobb városok iránt mutatnak fokozott érdeklődést a nézelődők.

A Street View-n leggyakrabban látogatott nevezetességek toplistája a következőképpen alakult:

  1. Budavári Sikló
  2. Halászbástya
  3. Szent István Bazilika
  4. Dohány utcai Zsinagóga
  5. Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda
  6. Egri Dobó István tér
  7. Margitsziget
  8. Citadella
  9. Szombathelyi Fő tér
  10. Országház

5+1 tipp indulás előtt

A Google 5+1 tippel igyekszik megkönnyíteni az utazás előtti tervezgetést: egyrészt ott az idáig elemzett Utcakép az előzetes körülnézéshez. A Navigáció abban segít, hogy az címet beírva akár hangos irányítással juthassunk el a célunkhoz. A térképen különféle rétegeket kapcsolhatunk be, a harmadik tipp a forgalmi nézet használata. A menüben bekapcsolható funkció színekkel jelzi, milyen sűrű az autós forgalom, és a korábbi adatok alapján azt is megnézhetjük, hogy egy adott időpontban mekkora késéssel kell számolnunk.

Ugyanilyen hatékony a tömegközlekedés élő információs rendszere, amely jelenleg Budapesten működik: itt azt is láthatjuk, ha késik a minket érdeklő járat. Az ötödik tipp az éttermek, szállások keresésére hivatott funkció. Ha ott, ahol jelenleg áll, belekattint a Google Térkép keresőjébe, a felugró kártyán máris kiválaszthatja az ikonok közül, hogy hotelt, éttermet, bárt vagy kávézót keresne. Az ikonra kattintva a térképen megjelennek a környékbeli helyek, azzal az értékeléssel együtt, amit korábban az internetezők adtak rá. Ha valamelyik szimpatikus, egy kattintással hívhatja is, vagy megnézheti a hely honlapját. A plusz egyedik tippet pedig talán még tényleg nem sokan ismerik: ha találunk egy kedvenc helyet, ami lehet étterem, kedvenc klub, vagy bolt, “megcsillagozhatjuk”, elmentve így a saját térképeink közé, és így legközelebb könnyebben rátalálunk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik