Tech

A Windows 10 lesz az utolsó Windows

Furcsán hangzik a címben olvasható állítás, azonban a Microsoft ezt tényleg komolyan gondolja.

A Microsoft Ignite konferencián a vállalat fejlesztő evangelistája, Jerry Nixon azt nyilatkozta, hogy “jelenleg a Windows 10 kiadásával foglalkozunk, és mivel a Windows 10 a Windows utolsó verziója, mindannyian a Windows 10-en dolgozunk”. Magyarul a jelenleg még csak tesztverzióban elérhető és idén nyáron végleges formájában és többek közt okostelefon fronton is bemutatkozó Windows 10 után új korszak kezdődik a cégnél, de pontosan hogyan is kell érteni Nixon kijelentését?

A Windows 10 olyan értelemben lesz a Microsoft utolsó Windows szoftvere, hogy a jövőben már nem jön majd ki önmagában álló úgymond komoly új Windows kiadás. A redmondi cég ugyanis a jövőben már nem mint egy önálló szoftverre, hanem mint egy komplex szolgáltatáscsomagra kíván tekinteni a Windows-ra. Az OS rendkívül moduláris felépítésűvé válik, és az egyes részeket bármikor gyorsan és egyszerűen lehet majd frissíteni.

A Windows 10 első nagy frissítése várhatóan 2016-ban fog kijönni: ez a jelenleg Windows Redstone fejlesztési kódnevet viselő update azonban nem Windows 11 néven jelenik meg, hanem a Windows 10 része lesz. Lényeg a lényeg: a Microsoft közlése szerint a Windows 10-et követően már nem lesz Windows 11, Windows 12, sőt semmilyen Windows X, ahol is az X egy számot vagy egy konkrét nevet tartalmaz, ettől függetlenül azonban a Windows fejlesztése a jövőben is szakadatlanul folytatódni fog.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik