Ha február, illetve idén inkább március eleje, akkor bizony Barcelona és persze Mobil Világkongresszus, ahol is a GSM Association évről évre átadja a “Global Mobile Award”-okat. A gyártók az idei rendezvény kapcsán december 12-ig pályázhattak a különböző kategóriákban, az ítészek között pedig közel 300 piaci elemző, újságíró és egyéb szakértő található. Érdekesség, hogy az idei díjak értelemszerűen “Global Mobile Awards 2015” névre hallgatnak, de természetesen a tavalyi esztendő legjobb készülékei zsebelik be őket.
A “Best Wearable Mobile Technology” kategóriában idén a következő versenyzők álltak rajtvonalhoz: Martian Watches, Motorola Moto 360, Sony SmartBand Talk SWR30, SMS Audio BioSport és Samsung Gear S. “And the winner is…”, vagyis a szakma szerint idén a legjobb viselhető mobil kütyü nem más, mint a Motorola-féle Moto 360. A nyertes készülék elsősorban szemrevaló körszámlapjáról, 320×290 pixeles és 1,56 colos LCD-jéről, fém-, illetve bőrszíjáról, illetve Android Wear operációs rendszeréről ismerszik meg.
A TI OMAP 3 processzoros és persze közel sem hibátlan készülék 512 MB RAM-ot, illetve 4 GB flashmemóriát tudhat magáénak, akkumulátora pedig 320 mAh kapacitású. Az IP67-es minősítésű, Bluetooth 4.0 kompatibilis és pulzusmérős Moto 360 hivatalos listaára 249 euró (76 ezer forint). Emlékezetes, hogy tavaly a hasonló Best Mobile Device kategóriában a Samsung Gear Fit lett a befutó.