Tech

Nikon D7200: megérkezett a várva várt masina

A japán gyártó végre hivatalosan is bejelentette a közelmúltban rengeteg pletykában szerepelt középkategóriás újdonságát.

A Nikon még 2010 őszén mutatta be a D7000 típusjelzésű középpályás digitális tükörreflexes fényképezőgépet, melynek 2013 elején mutatkozott be az utódja, még pedig D7100 néven. Most pedig a D7100 is megkapta az utódját, ami nem meglepő módon a D7200-as készülék.

Az ellenálló fémvázas újdonság “lelke” egy DX formátumú újgenerációs CMOS képérzékelő, mely 24 millió képpontot vonultat fel, és segítségével maximum 6000×4000 pixeles felbontásban fotózhatunk. Az Expeed 4 processzoros fényképezőgép fényérzékenysége alaphelyzetben ISO100 és ISO25600 között állítható, de adott esetben kiterjeszthető egészen ISO102400-ig is. A D7200 az első olyan DX formátumú masina, mely akár -3 Fé érzékenységig is garantálja a pontos témabemérést, ezenkívül pedig ez a gyártó első olyan DSLR terméke, mely NFC támogatással is rendelkezik.

A Multi-CAM 3500 II 51 pontos automatikus élességállítási rendszer még sötétben is rendkívül pontosan fókuszál: középen a tizenöt kereszt típusú érzékelő remek témabemérést biztosít, az egyik középső pont pedig f/8-kompatibilis, amely további objektív-telekonverter kombinációkat tesz alkalmazhatóvá. DX formátumban akár 6 kép/másodperc, az 1,3x-os kivágási funkció használatával pedig akár 7 kép/másodperc sebességgel is fényképezhetünk; a fényképezőgép nagyméretű átmeneti tárolója akár 27 különálló, 12 bites RAW képet, vagy akár 100 kiváló minőségű JPEG képet is képes rögzíteni a nagy sebességű sorozatfényképezés során.

A 136x107x76 milliméter méretű, illetve 675 gramm tömegű Nikon D7200 kapcsán említést érdemel még a 3,2 colos képátlójú és 1,228 millió alpixeles kijelző, a pentaprizmás optikai képkereső, a Full HD (60 fps) videófelvevő, a dupla SD-slot, a Wi-Fi adatátvitel, illetve az elődhöz képes megnövelt üzemidő (1110 felvétel a CIPA szabvány szerint). Az újdonság forgalmazása április elején kezdődik meg – a gépváz ára 1199 dollár (325 ezer forint), a 18-140 milliméteres objektívvel szerelt kitért pedig 1699 dollárt (460 ezer forint) kérnek majd el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik