Tech

Az UPC-nél vizsgálódik a Versenyhivatal

Monoron és környékén annyi volt a panasz, hogy akcióba lépett a GVH.

Mai közleménye alapján február 20-án versenyfelügyeleti eljárást indított a UPC Magyarország Telekommunikációs KFt.-vel szemben a Gazdasági Versenyhivatal, mivel kifejezetten sokan panaszkodtak a 29-es körzetből, azaz Monorról és környékéről. A panaszok szerint a szolgáltató ebben a körzetben Magyarország egyéb területeihez képest alacsonyabb színvonalú (tehát kisebb le- és feltöltési sebességet garantáló) internet-elérést kínál, viszont az előfizetési díj magasabb.

A GVH szerint a UPC a fentiek miatt megsértette a versenytörvény gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmára vonatkozó rendelkezéseit, mégpedig főleg azért, mert a környékbeliek nem tudnak más szolgáltatót választani, arrafelé csak a UPC az egyetlen lehetőségük a vezetékes internethez jutásra. A GVH szerint a szolgáltató magatartása széles fogyasztói kört érint, amit egyrészt az érintett terület nagysága, másrészt a beérkezett panaszok kiugróan magas száma indokol.

Természetesen a GVH többi vizsgálatához hasonlóan az ügy elindítása még nem jelenti annak kimondását, hogy valóban jogsértés történt, ráadásul a maximum 6 hónapos eljárás még kétszer hat hónappal meg is hosszabbítható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik