Először közvetlen e-mailekben, később pedig a Blogger támogatási oldalán megjelentetett nyilvános felhívásban közölte a Google, hogy március 23-tól semmilyen formában nem engedélyezik szexuális tartalmú, valamint meztelenséget ábrázoló képek és videók közlését saját blogszolgáltatásukban.
Az elsőként kiküldött levelek erőteljes felzúdulást okoztak, mivel több blogger úgy vélte, a vállalat nem tesz különbséget az alapszintű pornó, valamint a szexualitást, meztelenséget művészi, vagy más társadalmilag fontos okból bemutató oldalak között. Épp ezért még aznap egy fontos kiegészítéssel jelent meg a felszólítás a Blogger support oldalán, ebben már külön kiemelik, hogy a határidő után is engedélyeznek olyan kivételeket, amelyek “közszolgálatinak” számítanak, így művészethez, oktatáshoz, dokumentációs célokra, vagy tudományos szemléltetésre szolgálnak. Persze jó kérdés, milyen irányelvek alapján döntik például el, mi számít engedélyezettnek, valamint hol a határ a művészi erotika és az “öncélú” pornó között.
A képen látható blog például biztosan nem marad nyilvános március 23-a után…
Mindenesetre azoknak, akik a Bloggeren üzemeltetnek valamilyen sikamlósabb témájú blogot, számítson rá, hogy március 23-tól automatikusan provát státuszba kerülnek. Ezáltal nyilvánosan nem lesz látható a blog tartalma, és a kereső találatai között sem jelenik meg. A privát blogokat csak tulajdonosaik láthatják, valamint azok, akiknek a tulajdonosok közvetlenül betekintési jogot adnak.
Ha valaki már most megelőzné ezt a lépést, jó előre privátra állíthatja blogját és elkezdheti kiküldözgetni a meghívókat, vagy átvándorolhat valamilyen alternatív szolgáltatóhoz, ehhez ráadásul segítséget is kaphat a Google Takeout megoldástól, amely olyan formátumban exportálja a tartalmat, amelyet utána több más blogba néhány mozdulattal átvihetünk.