Tech

Nem kell tölteni a Swatch okosóráját

A divatos óráiról ismert óráscég hamarosan be fogja mutatni első valódi smartwatch termékét.

Nyílt titok, hogy a Swatch három hónapon belül ki fogja adni első okosóráját, erről ugyanis maga Nick Hayek, a Swatch Group AG feje beszélt a Bloomberg hírügynökségnek. Emberünk néhány izgalmas részletet is elárult az egyelőre meglehetősen titokzatos újdonsággal kapcsolatban.

Kiderült például, hogy a Swatch okosórát egyszerűen nem kell tölteni, azt viszont nem tudni, hogy ezt pontosan hogyan is kell érteni – elképzelhető, hogy a Swatch cserélhető akkumulátorban gondolkozik. Hayek elmondta továbbá, hogy a készülék NFC kompatibilis lesz és mobil fizetésre is lehet majd használni, illetve, hogy Android és Windows Phone szoftveres okostelefonokkal lesz kompatibilis.

Érdekesség, hogy a Swatch első embere két évvel ezelőtt még azt nyilatkozta, hogy egyszerűen nem hisz az okosórákban, aztán tavaly megérkezett a cég első Bluetooth kapcsolatos okosított órája (alábbi fotón), néhány hónapon belül pedig már itt is lesz az első Swatch okosóra. Hiába no, az idők változnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik