Tech

Megéri előrendelni az igen várós játékot

A GTA V hamarosan végre a PC-sek számára is elérhető lesz, és érdemes mihamarabb megrendelni.

A GTA V 2013. szeptemberében látott napvilágot, még pedig az Xbox 360-as és PlayStation 3-as konzolokon, majd pedig tavaly novemberben az Xbox One és PlayStation 4-es nextgen masinákon is elérhetővé vált. Jó hír, hogy március 24-én végre a PC-s játékosok is belevethetik magukat a legújabb GTA élvezetekbe, az pedig még jobb hír, hogy a kiadó egy remek előrendelési projektet is indított.

Ez utóbbi lényege, hogy aki február elsejéig előrendeli a játékot, az ajándékba kap 1,3 millió virtuális GTA dollárt, illetve választhat egyet a következő játékszoftverekből: GTA IV, GTA III, Max Payne 3, LA Noire, Manhunt. A megrendelőknek a rendelés pillanatában a játék árának 15 százalékát kell kifizetniük, a maradék 85 százalékot pedig majd a GTA V megjelenésekor kell leperkálniuk.

Aki esetleg még nem lenne képben: a masszív online funkcionalitással rendelkező GTA V lényegében teljesen szabadon alakítható története egy Los Santos nevezetű képzeletbeli város hatalmas területén játszódik, ahol tulajdonképpen bármit meg lehet tenni. Elköthetünk egy sportkocsit, vezethetünk hajót, vagy repülőt, krosszmotorral száguldhatunk a hegyekben, ejtőernyőzhetünk, lövöldözhetünk, csajozhatunk, fodrászhoz mehetünk és még hosszasan sorolhatnánk a lehetőségeket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik