Tech

Gyorsan elkapkodták a Microsoft okosóráját

A Microsoft viselhető kütyüjének első példányai villámgyorsan mind gazdára leltek.

Megannyi pletykát követően a Microsoft most csütörtökön jelentette be első viselhető kütyüjét, a Microsoft Bandet. Ez az okosóráknál némileg szerényebb tudású, de a korábbi fitnesz okos karkötőknél mindenképpen komolyabb smart cucc nem sokkal a cég online shopjában történő felbukkanását követően azonnal el is fogyott: a háromféle méretben gyártott Microsoft Band első körben az USA-ban bukkant fel, még pedig 199 dolláros (48 ezer forint) áron. Azt egyelőre nem tudni, hogy a mi kontinensünkre mikor érkezik meg a Band.

A készülék abszolút nem válogatós, már ami az általa támogatott okostelefonok körét illeti, ugyanis a Microsoft Band nemcsak a Windows Phone, hanem az Android és az iOS szoftveres eszközöket is támogatja. Az amerikai gyártó nem kevesebb mint tíz szenzort pakolt a kütyübe, így az többek közt a szívverésünket, a stressz-szintünket, illetve az UV-sugárzást is képes mérni. Az integrált GPS-vevővel rendelkező újdonságba két darab 100 mAh kapacitású lítium-ion polimer akkumulátor került, melyek egy feltöltéssel mintegy 48 órás használati időt biztosítanak. A feltöltési idő körülbelül 1,5 óra.

A mért értékek, illetve a mobilról érkező notifikációk egy 1,4 colos képátlójú és 310×102 pixeles felbontású TFT LCD érintőkijelzőről olvashatók le. A csepp- és porálló kivitelű készülék kapcsán említést érdemel még a Bluetooth 4.0 LE vezeték nélküli adatátvitel, a beépített mikrofon, az alváselemző és lépésszámláló funkció, a Cortana támogatás, illetve a Microsoft Health nevet kapott új felhőalapú szolgáltatás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik