Tech

Hamarosan boltokban az ívelt kijelzős és 3G-s Samsung okosóra

Az akár csatlakoztatott okostelefon nélkül is remekül használható újdonság nem lesz olcsó.

A szeptember elején Berlinben megrendezett IFA 2014 kiállításon leleplezett Samsung Gear S okosóra hamarosan elérhető lesz az európai piacokon. Az Egyesült Királyságban egész konkrétan október 24-én, vagyis jövő hét pénteken kezdődik meg a forgalmazás, a kütyü árcéduláján pedig egész konkrétan 330 fontos, vagyis átszámítva mintegy 128 ezer forintos összeg lesz feltüntetve. Összehasonlításképp, a körkijelzős és 3G nélküli LG G Watch R novemberben 299 eurós (92 ezer forint) áron startol majd el az öreg kontinensen.

A Samsung Gear S egyediségét az adja, hogy riválisaitól eltérően négynormás 2G/3G is került bele, vagyis a kütyü akkor sem jön zavarba, ha nincs a közvetlen közelében egy okostelefon. A legfrissebb trendektől eltérően nem Android Wear, hanem Tizen operációs rendszerű újdonságra egy 2 colos képátlójú ívelt Super AMOLED érintőkijelző került, mely 480×360 képpontot vonultat fel.

 

Az 512 MB RAM-mal, illetve 4 GB integrált memóriával szerelt okosóra duplamagos processzora 1 GHz-es frekvencián üzemel, ezenkívül pedig említést érdemel még az a/b/g/n szabványú Wi-Fi, a Bluetooth 4.1 támogatás, az USB 2.0 adatátvitel, illetve a GPS-vevő (GLONASS). A 39,8×58,3×12,5 milliméter méretű készülék 300 mAh kapacitású akkumulátora normál felhasználás mellett mintegy 2 napos üzemidővel kecsegtet, ezenkívül pedig többek közt giroszkópot, gyorsulásmérőt, iránytűt, pulzusmérőt, barométert, fényérzékelőt és még UV-szenzort is kapunk. Az IP67-es minősítésű, víz- és porálló kivitelű Samsung Gear S fekete és fehér színben készül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik