A Kaspersky Lab és a B2B International közös kutatásából kiderült, hogy az európai felhasználók 13 százaléka veszített már el pénzt vagy fontos adatot a gyerekek online aktivitása miatt. Ez a szám arra enged következtetni, hogy amellett, hogy a gyermekek fokozott kiberfenyegettségnek vannak kitéve, ők maguk is okozhatnak problémákat a szüleiknek.
Habár ez a százalék nem is olyan meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a válaszadók 47 százaléka azt gondolja, hogy a gyermekei keveset tudnak a számítástechnikáról, és 28 százalékuk pedig azt, hogy a kiberveszélyekről szinte semmit sem tudnak. A tudatosság ilyen mértékű hiánya kockázatot jelent a szülők számára, akik megengedik a gyermekeiknek, hogy okostelefonjukat vagy más eszközüket használják. A válaszadók 7 százaléka nyilatkozott úgy, hogy előfordult már, hogy a gyermeke véletlenül fontos tartalmat törölt a készülékéről, míg a válaszadók 10 százaléka találkozott már nem várt online számlaértesítőkkel, amikor a kicsik online voltak. Mindent összevetve, minden tizedik megkérdezett szülő bevallotta, hogy megesett már, hogy veszített el pénzt vagy fontos adatot a csemeték online tevékenysége miatt.
Mindezek ellenére, csupán a szülők egyharmada van felkészülve az ilyen veszélyekre: mindössze 32 százalékuk aggódik amiatt, hogy a gyermeke szülői engedély nélkül költekezne online, és alig 29 százalékuk nyilatkozot úgy, hogy nyugtalanítja, hogy bizalmas információkat osztanának meg a világhálón. Ugyanakkor a szülők a legkülönbözőbb módszereket vetik be, hogy elkerüljék a bajokat és megóvják a kicsiket az online veszélyektől. Például, 34 százalékuk személyesen ellenőrzi, hogy hogyan használja a gyerek az eszközöket, és 13 százalékuk igényelte az internetszolgáltatójától bizonyos oldalak letiltását. Emellett a szülők 37 százaléka rendszeresen emlékezteti a gyermekét az interneten leselkedő veszélyforrásokra, míg 15 százalékuk döntött úgy, hogy barátja lesz a gyerekének a közösségi portálokon. Jelentős, hogy csak a szülők 24 százaléka használ olyan szoftvert, amellyel korlátozhatja gyermeke online aktivitását, holott ez a kényelmes funkció számos biztonsági megoldásban megtalálható.