Tech

Tovább él a VAIO – itt a bizonyíték!

Egyelőre még csak prototípus a vadonatúj VAIO készülék, de az ígéretek szerint hamarosan kapható lesz.

A Sony idén év elején adta el a hordozható számítógépekkel foglalkozó VAIO üzletágát a Japan Industrial Partners-nek. VAIO fronton egészen mostanáig nagy volt a csend, most viszont megérkezett a cég első újgenerációs terméke, mely nem más, mint az Adobe Max rendezvényen leleplezett VAIO Prototype Tablet PC.

Az újdonság egy Windows operációs rendszerű high-end kategóriás hibrid masina, mely minden további nélkül alkalmas akár egy tablet, akár pedig egy ultrabook kiváltására. A 12,3 colos érintőkijelző 2560×1704 képpontos felbontással rendelkezik és nemcsak ujjal, hanem akár a mellékelt cerkával is remekül kezelhető.

A megfelelő számítási teljesítményről egy négymagos Intel Core processzor gondoskodik, a grafikus számításokért az Iris Pro IGP felel, ezenkívül pedig említést érdemel még többek közt az SDXC memóriakártyaolvasó, a két darab USB 3.0 port, a HDMI-kimenet, illetve a Mini Display port. Azt egyelőre nem tudni, hogy a készülék milyen végleges néven és pontosan mikor kerül majd forgalomba, az árcéduláján viszont állítólag 1800 dolláros (438 ezer forint) összeg lesz olvasható.

 

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik