Tech

Kiszivárgott fotón az új Canon nagyágyú

Végre itt az első fénykép a Canon vadonatúj felső középkategóriás DSLR modelljéről.

A Canon még 2009 szeptemberében, tehát immár öt éve jelentette be a középkategóriás DSLR-ek piacán versenyző EOS 7D-t, mely felett mára már egy kicsit eljárt az idő. Éppen ezért nem meglepő, hogy a vállalat hamarosan be fogja mutatni a készülék utódmodelljét: a legfrissebb pletykák szerint a keresztségben Canon EOS 7D Mark II nevet kapó újdonság a jövő héten a kölni Photokina szakkiállításon mutatkozik majd be hivatalosan.

Az állítólag 2000 dolláros, vagyis átszámítva mintegy 490 ezer forintos áron debütáló EOS 7D Mark II kapcsán egyelőre meglehetősen nagy a titkolózás, de néhány részletre már fény derült. A korábbi pletykák arról szóltak, hogy az újdonságba egy 24,1 megapixeles képérzékelő kerül, most azonban már egyre biztosabbnak tűnik, hogy az EOS 7D Mark II-ben egy az EOS 70D-ben lévőhöz hasonló adottságú, tehát APS-C méretű és 20,1 megapixeles felbontású CMOS szenzor landol.

Az előreláthatólag duál Digic 6 processzoros újdonság várhatóan 10 képkocka/másodperces sebességre lesz képes, az elkészült felvételeket pedig CompactFlash, illetve Secure Digital memóriakártyán tárolja majd el. Pletykálnak továbbá egy 65 AF-pontos igen komoly Dual-pixel CMOS autofókusz-rendszerről, egy újfajta akkumulátorról, illetve egy újgenerációs képzajcsökkentő megoldásról is. Említést érdemel még az ISO50 és ISO102400 között állítható fényérzékenység, a minden korábbinál nagyobb képátlójú LCD, az újfajta hibrid képkereső, az integrált WiFi és GPS-kontroller, illetve az időjárásálló speciális magnéziumötvözet gépváz. És akkor íme a Canon EOS 7D Mark II-ről felbukkant első, gyárinak tűnő felvétel:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik