Tech

Szépségre optimalizált útvonaltervezőt terveznek

Mára általánossá vált, hogy egy okostelefon segítségével bármikor megtervezhetjük útunkat bárhová, de a navigációs programok csak a leggyorsabb vagy legrövidebb utat tudják megmutatni.

A Yahoo barcelonai kutatóintézetében készült az a tanulmány, ami megpróbálja új alapokra helyezni az útvonaltervezést: nem a leggyorsabb, hanem a legkellemesebb utat próbálja kitalálni.

Természetesen sokkal könnyebb időre vagy távolságra optimalizálni egy útvonalat, hiszen ezek objektív, mérhető, számolható adatok. A barcelonai tanulmány szerzői ezért felhasználói értékelésekből próbáltak dolgozni. Különböző képpárokat mutattak pl. London belvárosából tesztalanyoknak, akiknek el kellett dönteniük, melyik kelt bennük szebb, csendesebb vagy éppen boldogabb érzést.

Az így felépített alternatív súlyozású térképen aztán már a hagyományos algoritmusokkal lehet megkeresni az utakat. A legélvezetesebb pontok által kiadott útvonalakat természetesen valamennyire a távolsággal is korrigálni kell, hogy ne két nappal, csak pár perccel hosszabb utat kapjunk annál, amit a hagyományos, időre optimalizáló algoritmus kiköp.

A kísérlet legfontosabb megállapítása az, hogy a technológia egy egyre hatékonyabb világot hoz el, de általában időre optimalizál, nem pedig arra, hogy jól érezzük magunkat, pedig ugyanez a technológia alkalmas lenne erre is.

A tanulmány alapján a szerzők természetesen megpróbálnak applikációt építeni. Mivel az emberi értékeléséket nem lehet nagy tömegben a kísérlet szerint összegyűjteni, kész adatokra próbálnak alapozni. A Flickr-en pl. 3.7 millió GPS-koordinátákkal ellátott londoni fotó van, és mivel az emberek hajlamosabbak több képet készíteni a nekik tetsző helyekről, első körben ezt az eloszlást lehet használni arra, hogy az algoritmus nagyobb skálán is működni tudjon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik