Tech

A mikróval két legyet üthetünk egy csapásra

Japán kutatók másodállást találtak a mikrohullámú sütőnek.

Mikor bekapcsoljuk, talán bele se gondolunk abba, hogy a doboz belsejében milyen erőket szabadítunk fel – noha a mikrohullámokon utazó energia elegendő dolgok felrobbantásához és lángra lobbantásához is. Az pedig végképp nem jut eszünkbe, hogy hova is tűnnek a kósza hullámok; nem úgy Yoshihiro Kawaharanak, aki velünk ellentétben épp ezen agyalt. Egyetlen mentségünk az lehet, hogy a japán úriember a Tokiói Egyetem villamosmérnöke.

Csapatával nemcsak azt állapította meg, hogy közvetlenül a mikrohullámú sütők előtt cirka 1 milliwatt teljesítmény mérhető, hanem azt is, hogy miként lehet ezt az amúgy kárba menő energiát újrahasznosítani. Összeraktak egy pénzérményi eszközt, a tetejére egy centiméternyi antennát szereltek, és két perc mikrózás alatt annyi energiát tudtak begyűjteni, amivel 1-2 percig meg lehet hajtani egy kisebb konyhai eszközt.

Kétségtelen, hogy az elkövetkező év(tized)ek a vezeték nélküli energiaátvitelről fognak szólni, s a magunk részéről csak támogatni tudjuk, ha a kutatás, illetve az ezzel kapcsolatos termékek egy része az ilyetén újrahasznosítást veszi célba. Zseniális lenne, ha mondjuk a kenyérpirítót a mikró hajtaná, és soha többé nem kéne bedugni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik