Tech

Függőséget is okozhat a lájkolás

like (like)
like (like)

Az agyunk ugyanis imádja, ha imádják. Különösen, mikor nem érti, hogy miért.

Azt már eddig is tudtuk, hogy valamiért úgy vagyunk beállítva, hogy fontosnak hisszük a facebookozást – olyannyira, hogy mára már komoly pszichológusok is létező betegségként tekintenek a közösségi oldalak okozta függőségre.

A szürkeállomány működését kutató tudósok eddig is sejtették, hogy mindezt a fejünkben lévő “jutalomközpont” okozza, azonban egy új tanulmány most arra is rávilágított, hogy az addikció hátterében nem egyszerűen az áll, hogy szeretjük a figyelem középpontjában érezni magunkat.

A megosztások, hozzászólások és lájkok okozta boldogság szórványos – hiszen nem tudható előre, hogy egy-egy bejegyzésünk milyen sikert fog aratni -, és agyunk számára az ilyen “jutalom” nagyobb függőséghez vezet, mint ha pontosan tudnánk, hogy mi lesz a reakció. Az elménk ugyanis mindig megpróbálja felfedezni a mögöttes logikát, és ha ez elsőre nem megy, tovább próbálkozik.

A közösségi oldalaknál tehát nemcsak az csábító, hogy imádjuk, ha imádnak, hanem az is, hogy megpróbálunk rájönni: miért. Természetesen minden ember más, vagyis ez a késztetés az agytekervényeink függvényében erősebb vagy gyengébb.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik