Tech

Sokat késik az okosóra

Az almás logós gyártó eddig általában diktálta a trendet, most azonban lehet, hogy kiesik a szerepéből.

Mostanság rengeteg hírt olvashatunk a különböző okosórákról, melyek ugyebár állítólag valódi forradalmat fognak indítani, azonban a nagy és neves gyártók közül eddig még egyetlen egy sem mutatott be kézzel fogható terméket. A vásárlók jelentős része leginkább az Apple ilyen kategóriás készülékére, a régóta rebesgetett iWatch-ra vár, és nagyon úgy tűnik, hogy még sokáig várni is fog.

A CIMB Group elemzői ugyanis úgy tudják, hogy az Apple első okosórája nem idén, de nem is a jövő év elején, hanem várhatóan csak 2014 végén fog napvilágot látni. Azt egyelőre nem tudni, hogy mi áll ennek a mindenképpen jelentős késésnek a hátterében, illetve persze arra sem szabad mérget venni, hogy ténylegesen csak ilyen későn érkezik majd az újdonság.

Az említett szakértők egyébként azt is tudni vélik, hogy az Apple iWatch legolcsóbb példánya 149 dollárba, a legjobban felszerelt modell pedig 229 dollárba fog kerülni, illetve, hogy ezek az okosórák ki fogják szorítani a piacról a jelenlegi iPodokat.

A teljes Apple iWatch mennyiségnek mintegy 60 százalékát várhatóan egy tajvani ODM cég, az Invetec fogja gyártani, melynek teljes jövő évi profitjának közel 20 százaléka ebből a business-ből fog származni. Előzetes becslések szerint egyébként az Apple már 2014-ben mintegy 63,4 millió okosórát fog eladni.

Megjegyzendő, hogy a nagy rivális Samsung már a jövő héten kezdődő berlini IFA 2013 szakkiállításon le fogja leplezni saját ilyen termékét, a Galaxy Geart, vagyis a dél-koreai gyártó ily módon akár egy évvel is megelőzheti az Apple-t. Hasonló kütyük bejelentésére számíthatunk továbbá a Google, az LG és a Microsoft háza táján is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik