Tech

Az vagy, amit lájkolsz

facebook (facebook)
facebook (facebook)

Egy új tanulmány szerint a lájkjainkból kitűnik az egész személyiségünk.

Bár a Facebook szerint nincs ebben semmi érdekes, hiszen az már korábban is kiderült, hogy a nyilvánosan elérhető információkból lehet (akár messzemenő) következtetéseket is levonni, nekünk az az érzésünk, hogy a közösségi oldal lebecsüli a mostani tanulmány fontosságát.

A kutatók ugyanis a profiloldalon található információk figyelembevétele nélkül, kizárólag a lájkokra támaszkodva kerültek igen szenzitív információk birtokába. Például szexuális beállítottság, etnikai hovatartozás, vallási és politikai nézetek, személyiségjegyek, intelligenciaszint, boldogság foka, kor és nem, vagy épp drogproblémák.

Ráadásul nem is arról van szó, hogy egy konkrét lájkból (például egy párt lájkolásából) következtettek a politikai nézetre, hanem az adott személy „lájkhalmazából”, tehát abból, hogy a Coca-Colát vagy a Pepsit, Lady Gagát vagy Rihannát tetszikelte. Esetleg mindegyiket.

A 60 ezer amerikaiból álló mintával dolgozó kutatók pontossága az egyes területeken persze eltérő volt. A tanulmány szerint 95 százalékos pontossággal tudják kitalálni a vizsgált felhasználó bőrszínét, de csak 65 százalékosan biztosak abban, ha valaki drogproblémákkal küzd. Az adott személy nemét 93 százalékos precizitással tudták belőni, míg a politikai hovatartozást 85 százalékosan.

Fontos tehát észben tartani, hogy a „lájkhalmaz” digitális ujjlenyomatként szolgál, és többet árul el rólunk, mint gondolnánk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik