Tech

Lézerrel támad a légierő

Az amerikaiak 2014-től repülőkön tesztelnék a sci-fikből ismert fegyvereket.

A számos vagány (és néha ijesztő) találmányt magáénak tudó DARPA katonai fejlesztési ügynökség és a Supermannak is kihívást jelentő golyóért felelős General Atomics elmondása szerint tavaly elkészültek az első – megfelelő méretű és erejű – lézerágyúkkal. Az idei év feladata ezek integrációja vadászgépek és bombázók rendszereibe, hogy 2014-ben elkezdődhessenek az első próbák.

A HELLADS névre hallgató projekten a fejlesztési ügynökség már 2008 óta dolgozik, s bár nagyon futurisztikusnak tűnnek, a lézerek (legalábbis egyelőre) nem váltanák le a hagyományos fegyvereket. Feladatuk elsősorban a föld-levegő rakéták megsemmisítése, vagyis a repülő védelme lenne.

A technikai fejlődést látva azonban semmi kétségünk, hogy néhány évtizeden belül már a föld-levegő, levegő-föld, és minden egyéb kombinációjú rakétát is lézerágyúkra cserélnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik