Tech

Majdnem vonat a világ leghosszabb busza

Ugyan a vasúttal szemben nincs pályához kötve, olyan hosszú, hogy mire átér a zöldön, a vége már valószínűleg pirost kap

Korábban a témában:

A tömegközlekedés legnagyobb előnye – ahogy azt a kifejezés maga is sejteti -, hogy elvileg képes tömegeket megmozgatni, amivel gyakorlatilag csökkenthető a forgalom, a dugó és az egy főre jutó üzemanyag-fogyasztás is.

Ezt szem előtt tartva készítette el a német Fraunhofer Intézet az AutoTram Extra Grand névre keresztelt buszt, amely grandiózus harminc méter hosszúságával 256 utasnak kínál kényelmet. Hatalmas kapacitása miatt egy “négykerekű” vonathoz hasonlítják, azzal a jelentős előnnyel, hogy oda megy, ahova akar – és nem oda, ahova a sínek viszik.

AutoTram (autotram, fraunhofer, fraunhofer intézet, busz, )
(Fotó: Fraunhofer Intézet)

Hossza miatt speciális algoritmusok szabályozzák a busz hátsó felének mozgását, hogy az mindig pontosan kövesse a jármű elejét. Ennek köszönhetően a sofőröknek nem kell külön vizsgát tenniük, a vezetési élmény ugyanolyan, mint egy “rendes” busznál.

S bár meg kell hajoljunk a mérnöki teljesítmény előtt, szívesen megnéznénk, hogy a duplacsuklós miként teljesít néhány hazai útvonalon.

Ajánlott videó mutasd mind

Kvangdzsu, 2019. július 21.
Hosszú Katinka a 200 méter vegyesúszás elõfutama után a 18. vizes világbajnokságon a dél-koreai Kvangdzsuban 2019. július 21-én. A szám olimpiai bajnoka és világcsúcstartója 2:07.02-es idõvel ért célba.
MTI/Kovács Tamás

Vizes vb: Hosszú Katinka úszásán elámult a világ

Kvangdzsuban az úszók is megkezdték a versenyzést magyar idő szerint vasárnap hajnalban. Háromszoros olimpiai bajnokunk mindjárt elképesztő időt repesztett, de Késely Ajna is egyéni csúccsal jutott fináléba, míg a férfi gyorsváltó olimpiai kvótát szerzett..

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.