Azt már eddig is tudtuk, hogy a hangyáknak „közösségi szagmemóriájuk” van, azonban a Stanford Egyetem kutatói szerint ennél is több összefüggés mutatkozik az internet és az ízeltlábúak között.
Az élelem begyűjtését például épp úgy bonyolítják le, mint számítógépeink a bájtok beszerzését az úgynevezett átviteli vezérlő protokoll (transmission control protocol, TCP) segítségével. Ez ugyanis automatikusan lelassítja az adatátvitelt, ha a kezdeti csomagok alacsony sávszélességet jeleznek – ehhez hasonlóan a hangyák kevesebb gyűjtögető egyedet küldenek egy adott helyre, ha az első felderítők túl sokat váratnak magukra.
„Egy gyűjtögető nem tér vissza a bolyhoz, amíg ételt nem talál. Amennyiben bőséggel akad élelem, a gyűjtögetők hamarabb visszaérnek, és még több hangya indul el. Azonban ha a hangyák üres kézzel térnek vissza, az élelem utáni kutatást [azon a területen] lelassítják, esetenként le is fújják” – áll a Stanford közleményében.
Vagyis, hasonlóan a TCP-hez, a hangyák kiküldenek egy első hullámot (csomagot), hogy rájöjjenek, mennyi élelem (sávszélesség) áll rendelkezésre, majd ehhez igazítják a további teendőket. Ahogy az internetes kapcsolat időtúllépés miatt képes megszakadni, úgy a hangyák sem küldenek olyan helyre gyűjtögetőket, ahonnan senki nem tért vissza már körülbelül húsz perce.
Balaji Prabhakar, a kutatók egyike szerint ha ezt a jelenséget még az internet előtt fedezték volna fel, az jelentősen befolyásolhatta volna a világháló kialakítását. S bár az előbbiekre az emberiség magától is rájött, nincs kizárva, hogy hasonlóan hasznos algoritmusok rejtőznek még a természetben.
