Persze nem a japánok az elsők, akiknél egy játékmedve izeg-mozog, sőt, volt olyan is, akinél a beépített kameráknak hála, már interaktivitás is létrejöhetett felhasználó gyermek és mackó között. A probléma azonban abból adódott, hogy ezek a már-már robotnak is mondható plüssök a fejlesztés során épp abból a tulajdonságukból veszítettek, amitől közel száztíz éve roppant népszerűek – a sok elektronikától már nem voltak puhák és ölelhetőek.
Ezt orvosolná a japánok egyszerű, de nagyszerű fejlesztése: teljes fémcsontvázak helyett egyszerű zsinórokat építenek a mackók testébe, melyeket a mellkasba rejtett motorok húznak meg úgy, hogy az egyes testrészek megmozduljanak.
A madzagoknak köszönhetően a plüssmackók puhák és ölelhetőek maradnak, ráadásul a zsinórok feszüléséből azt is tudják (nagyjából), hogy épp hogyan fogják őket – így például vissza tudnak ölelni, ha megölelik őket.
