Tech

Kétszázezren szakadtak le a netről

Helytállónak bizonyult a szakértők becslése: hétfő reggel valamivel több mint 200 ezer felhasználó vesztette el a kapcsolatát a világhálóval.

A világ arra készült közép-európai idő szerint hétfő reggel 6:01-től, hogy a DNS Changer nevű vírus ellen üzembe helyezett FBI-szerverek leállítása az internetkapcsolat megszakadását okozza sokaknál – elsősorban az Egyesült Államok és tucatnyi más fejlett ipari ország területén. Ekkor járt le ugyanis az a bírósági engedély, amelyet az FBI szerzett, hogy további nyolc hónapig helyettesítő szerverekkel tartsa fenn a fertőzött számítógépek normális forgalmát.

A vírust hat észt és egy orosz kiberbűnöző dolgozta ki és szabadította a világra azzal a csaló reklámüzleti céllal, hogy bizonyos internetes oldalakról tudtuk nélkül más domainnevekre irányítsa át a felhasználókat, fals kattintások tömegét generálva. Az akkor világszerte megfertőzött majdnem 4 millió gépből úgy tűnik, 200 ezer a mai napig is vírusos maradt.

Egyes amerikai internetszolgáltató cégek segíteni próbálják előfizetőiket a probléma megoldásában, mások megerősített telefonos segélyvonalakkal várnak az érintettek esetleges rohamára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik