Tech

Az alkalmazásokat is meghódítaná a Facebook

A közösségi oldal hivatalosan is elindította alkalmazásközpontját, ami elsősorban az Apple és a Google alkalmazásboltjainak ügynökeként működik.

A fejlesztők egy hónappal ezelőtt jelentették be az App Center, magyarul Alkalmazásközpont névre hallgató aloldalt, amely elsősorban olyan alkalmazásokat kínál a felhasználók számára, melyek iOS- és Android-készülékeken futnak, viszont működésüket össze lehet kapcsolni a Facebookkal.

A központban található, induláskor hatszáz különböző appet összefoglalóan közösségi alkalmazásoknak nevezték el, de van itt minden – egyéb közösségi oldalak programjai, játékok, hír-, fotó- és zenealkalmazások -, amit az ember az okostelefonján használna. Ami azonban az összeset jellemzi, hogy használatuk meg tud jelenni a Facebookon – természetesen a hírfolyam mellett az Idővonalon.


Alkalmazásközpo-nt
– érezhető, hogy nem a magyar nyelvre tervezték

Az App Center – egy rendes alkalmazásbolthoz hasonlóan – a használat előtt képekkel kiegészített leírással mutatja be az egyes programokat. Feltünteti, hogy az adott app mely platformokon használható, hányan használják, és azt is, hogy a használata során mely adatainkat fogja elérni, egyúttal beállítható, hogy a használat során publikált dolgokat kik láthassák.

Az alkalmazások használatának megkezdésére két lehetőségünk van: értesítést küldhetünk okostelefonunkra a “Send to Mobile” gomb megnyomásával, amely – ha telepítés szükséges – az Apple App Store vagy az Android Play rendszerein keresztül letölti a programot; vagy a “Játszi” (így, k nélkül) gomb segítségével egyből elindíthatjuk a közösségi oldalon.

A mindenkinek – korábbi tevékenysége alapján – személyre szabott Alkalmazásközpont nemcsak a Facebookon, hanem a közösségi oldal iOS és Android alkalmazásaiban is meg fog jelenni. Első körben az Egyesült Államokban vezetik be, de a következő hetekben mind a 900 millió felhasználó kipróbálhatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik