Tech

Cenzúra 37 milliárd dollárért évente

dollár-laptop (dollár, pénz, laptop, )
dollár-laptop (dollár, pénz, laptop, )

A Google teljes bevételébe kerülne, ha a YouTube összes videóját megjelenés előtt engedélyeztetni kéne.

Másfél hete számoltunk be arról, hogy a Google egészen szép munkát végez, ha keresési eredmények törléséről van szó – a keresőóriás ugyanis figyel arra, hogy a szerzői jogok ne sérüljenek általa. Hasonló módon a YouTube-on is lehetőség nyílik a jogosultak számára, hogy megvédjék magukat és szellemi tulajdonukat.

De mi történne akkor, ha a jogvédelem nem utólagos, hanem előzetes ellenőrzéshez lenne kötve? Nos, egy mérnök leült és kiszámolta. Kiindulásának alapját az adta, hogy a videomegosztóra immáron percenként 72 órányi anyag kerül fel, a végeredmény pedig egy emeletes törtté fajult egyenlet lett.

Becslései és számításai szerint a Google-nak ehhez a mennyiséghez egy 199 584 fős stábra lenne szüksége, melynek finanszírozása (az emberi, számítástechnikai és egyéb erőforrások igényeit összesítve) 36 829 468 840 dollár (9064,6 ezermilliárd forint) lenne évente.

A szerző maga is kiemeli, hogy számításai becsléseken alapulnak, vagyis a végösszeget nem érdemes teljesen komolyan venni – érdekesség azonban, hogy a Google bevételei 2011-ben 37,9 milliárd dollárra rúgtak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik