Tech

Megjelent a Diablo III

Május 15-én éjfélkor megjelent a Diablo játéksorozat harmadik része. Egy fanatikus tegnap már 12 óra 29 perc alatt végig is játszotta.

Kapcsolódó cikkek

Kedden éjfélkor ünnepelt a játékipar a Diablo III megjelenésével. A Blizzard szoftverére több, mint tíz esztendőt kellett várnia a Diablo folytatására áhítozó rajongóknak. A harmadik részt először 2008. június 28-án jelentette be a Blizzard a World Wide Invitational nevű rendezvényén Párizsban, de a fejlesztést már 2005-ben elkezdték.

A fantasy akció szerepjáték a korábbi Diablo játékok világában, Sanctuaryban – azaz Menedékföldén – játszódik. Húsz évvel ezelőtt egy maréknyi névtelen hős megmentette ezt a földet a Diablo és Diablo II játékokban. A harcosok, akik túlélték a Lángoló Pokol – Burning Hell – seregeinek pusztítását mind megőrültek megpróbáltatásaik miatt, ám itt az idő, hogy a hősök egy új generációja vegye fel a harcot a Menedékföldét fenyegető Gonosszal. A játékos olyan ismerős helyekre is eljuthat majd, mint az első rész Tristram nevű falucskája.

A játékosok a Diablo III-ban ötféle kasztú karaktert alakíthatnak ki: barbárt, boszorkánydoktort, varázslót, szerzetest és démonvadászt.

A Diablo harmadik részét egy lelkes rajongó a premier után egy tucat óra alatt végig is játszotta. Az SG.hu információi szerintYoshichan nevet viselő barbár karakterével 12 óra 29 perc alatt vitte végig a programot. Ez idő alatt a 32-es szintre fejlődött fel.

A játékra a megjelenésig 2 milliós előrendelést adtak le a játékosok. Közben május 14-én éjjel és kedden világszerte nyolcezer esemény zajlott, melyeket a különböző terjesztők tartottak a játék megjelenésének alkalmából. A Diablo III PC-n és Mac-en is játszható, nagyjából 15 ezer forintba kerül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik