Tech

Az űrhajósok szemével láthatjuk a Földet

Hamarosan néhány kattintásba kerül csak, hogy a Nemzetközi Űrállomáson találjuk magunkat.

Az emberiség jelentős része valószínűleg nem az esetleges egészségügyi kockázatok, hanem a lehetőségek hiánya miatt nem járt még az űrben – s bár ahhoz még néhány évtizednek el kell telni, hogy az űrturizmus megengedhető mulatsággá váljon, az UrtheCast csapata addig is egy alternatív megoldással próbálja a Föld körüli pálya élményét közvetíteni: folyamatos, nagy felbontású online közvetítéssel.

A HD-kamerák – miután elkészültek – az orosz űrügynökség segítségével jutnak fel a Nemzetközi Űrállomásra, installálásuk után pedig megszakítás nélkül közvetítik az űrhajósok elé táruló látványt – sőt, többet is: a nagy felbontás olyan nagy felbontást jelent, hogy már az egy méter méretű tárgyak is megkülönböztethetők lesznek.

Scott Larson, az UrtheCast társalapítója a Mashable-nek adott interjújában azt is elárulta, hogy a szolgáltatás nem áll meg a videoközvetítésnél. A nézőknek lehetőségük lesz megjelölni a felvételeket, feltüntetni az éppen látott helyszínen zajló eseményeket, de értesítést is kérhetnek arról, hogy az űrszem mikor fogja éppen az ő lakóhelyüket megnézni.

A magunk részéről hiánypótlónak tartjuk, de persze – mint mindig – a ti véleményetek a meghatározó: jó ötlet vagy sem?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik