Tech

Hány iPhone fér egy sörösüvegbe?

A kérdés elsőre furcsának tűnhet, a válasz azonban a találékony kínai csempészek számára nagyon is fontos volt.

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy a kínaiak imádják az Apple termékeit, és vannak olyanok, akik a listaár többszörösét is hajlandóak kifizetni, csak hogy hozzájussanak mondjuk egy iPhone-hoz. Az Apple-termékek csempészete éppen ezért virágzó “iparág” – ékes példája volt ennek az a férfi, aki harminc készüléket ragasztott fel a testére. Lebukott.

Az emberi fantáziának persze nincs határa, ezért a csempészek egyre ötletesebb módon próbálják megtéveszteni a hatóságokat. A Guangzhou Daily jelentése szerint a Hongkong-Shenzen határon dolgozóknak az szúrt szemet, hogy egy nő 72 méretes sörösüveggel próbált átjutni, ami összesen 216 telefont rejtett.

A profin kettévágott üvegek mindegyikében tehát 3-3, óvatosan becsomagolt iPhone-t találtak. Az ötlet szerintünk zseniális, bár a jövőben próbálkozó csempészek kedvéért annyit még hozzátennénk, hogy a határőrök valószínűleg akkor is gyanút fogtak volna a sok üveg láttán, ha tényleg üres az összes, hiszen valószínűleg még Kínában sem mindennapos, hogy az ember 72 sörösüveggel indul útnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik