Tech

Egymilliószor nyúlt bele a Wikipédiába

Az online enciklopédia legaktívabb tagja túl van a milliomodik szerkesztésen - egyetlen fillért sem kapott érte.

A 2001. január 15-én indított oldalnak az volt a koncepciója, hogy az internet közössége ingyen és bérmentve, mondhatni l’art pour l’art módon szerkeszti, bővíti és tartja fenn az online enciklopédiát. Az ötlet bejött, immáron 285 nyelven 21 millió szócikk érhető el az oldalon, ami a világ hatodik leglátogatottabbja annak ellenére, hogy reklámok híján az egyetlen bevételi forrása az internet közösségének jótékonykodása.

Becslések szerint az oldalon nagyjából százezer ember munkálkodik világszerte, azonban a legaktívabb közülük a Koavf felhasználónév alatt dolgozó Justin Anthony Knapp, aki egyúttal elsőként lépte át az egymilliós határt, vagyis egymilliószor szerkesztett valamit a Wikipédián.

Mivel a szerkesztők áldásos munkáját az oldal anyagilag nem értékeli, ezért számuk az utóbbi időben csökkenni kezdett, Knapp azonban – ahogy ezt a Gizmodónak egy telefonos interjúban elmondta – amúgy sem fogadna el pénzt.

A novemberben 30 éves fiatalember – aki egyébként már most 30-nak tartja magát, mivel a fogantatásától számítja korát – megélhetését alkalmi munkákból biztosítja, az Indianai Egyetemen próbálja befejezni a tanulmányait, miközben szabadidejét hét éve a Wikipédiának áldozza. George Orwellről szóló szócikkére a legbüszkébb, amely kategóriájában a világ legátfogóbb összeállítása, becslése szerint 100 munkaórájába került.

Ha kiszámolod, mármint gondolj arra, hogy egymillió perc nagyjából két év. Szóval, ha kimatekolod, összeadod és átlagolsz, az naponta jó sok időt jelent. Szóval ja, nagyjából mást sem csinálok a szabadidőmben.

Nem kap – és nem is kérne – pénzt, ezért a magunk részéről legalább hálánkat és megbecsülésünket szeretnénk kifejezni neki és a Wikipédia minden szerkesztőjének.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.