Tech

Gyereke miatt perli egy apuka az Apple-t

Az amerikai férfi egyelőre ötmillió dollárt követel, mert lánya 200 dollárnyi játékot töltött le iPhone-jára.

Persze a 1,13 milliárd forintnak megfelelő összeget nem csak saját magának követeli, hanem minden olyan károsultnak, aki hasonló módon vesztett pénzt, mivel a bíróság engedélyezte számára a (magyar jogban ismeretlen) csoportos keresetet az Apple ellen.

Ez egyelőre csak annyit jelent, hogy Garen Meguerian – történetünk pennsylvaniai főhőse – perelhet, és bárki csatlakozhat az általa kezdeményezett csoporthoz, aki azáltal károsult, hogy gyermeke letöltött egy “freemium” játékot (ezek azok a programok, melyek letöltése ugyan ingyenes, viszont a programon belül egyes részeket már csak pénzért lehet elérni), és jelentős összegekkel csökkentette a családi kasszát.

Az Apple természetesen érvelhet azzal, hogy a szülők esetleg néha ránézhetnének a porontyok tevékenységére, vagy beállíthatnák kütyüjeiket úgy, hogy ne lehessen szabadon hozzáférni az összegekhez – ez ugye a gyerekeken kívül is hasznos lehet. Garen Meguerian abban látja az Apple – ötmillió dolláros – felelősségét, hogy egyáltalán beengedi alkalmazásboltjába az olyan appeket, melyek kifejezetten a gyerekeket célozzák, a játékon belül mégis a pénz költésére ösztönöznek.

Szerintetek kinek van igaza? A szülők figyelmetlenek, vagy az Apple direkt nem tájékoztat megfelelően a freemium játékok (esetleges) pénzügyi következményeivel kapcsolatban?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik