Tech

Lájkokért vetkőzik egy modell

Minél több lájk gyűlik össze, annál kevesebb ruha marad rajta - így kampányolnak Hollandiában.

A férfi- és női ruházatot árusító Stüssy úgy döntött, generál némi forgalmat az amszterdami kirendeltség Facebook-oldalán, ezért a reklámszakma legrégebbi trükkjéhez nyúlt: szexszel bármit el lehet adni.

Persze az Arnold Amsterdam ügynökség, amely a kampány kivitelezéséért felel, ezt picit másképp fogalmazta meg. Elmondásuk szerint őket is legalább annyira zavarják azok a cégek, akik lájkokért könyörögnek, mint minket, azonban a Strip for Likes kampány “ezt a mechanizmust egy eredeti módon alkalmazza“. Colin Lamberton, az ügynökség egyik munkatársa egyenesen úgy fogalmazott, hogy a modell láthatóan fulladozik a tucatnyi réteg alatt, vagyis “már-már közfeladat, hogy megszabadítsuk a ruháitól“.

S bár a legtöbb férfi valószínűleg legalább olyan szívesen áldoz egy lájkot vagy megosztást a modell “megsegítése” érdekében, mintha beteg gyermekekről vagy gazdátlan állatokról van szó, a Facebooknak – bár egyelőre nem tett semmit – valószínűleg nem fog tetszeni az ötlet, ugyanis az ilyen akciókat tiltja a rajongói oldalakkal kapcsolatos szabályzata. A Promóciók pont alatt ugyanis egyértelműen kimondja, hogy “tilos a Facebook szolgáltatásait vagy funkcióit, mint például a Lájk-gombot, egy promóció szavazási mechanizmusaként használni“.

Belőletek mit váltott ki a hirdetés? Azonnal toltatok egy lájkot a kevesebb ruha reményében, vagy undorítónak tartjátok, hogy még mindig szexszel próbálnak reklámozni?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik