Tech

Állásába került a Facebook

Egy amerikai általános iskola tanítónőjét azért rúgták ki, mert nem volt hajlandó megadni jelszavát a közösségi oldalhoz.

Egy héttel ezelőtt írtunk arról, hogy a tengerentúlon a munkáltatók körében állítólag egyre népszerűbb az a (nem túl szimpatikus) praktika, hogy az önéletrajz mellé bekérik a Facebook-hozzáférést is. Az embernek persze megvan a lehetősége arra, hogy nemet mondjon – de a munkaadó is válaszolhatja ezt az állásinterjún.

A legutóbb szárnyra kapott esetben nem a munka megkezdését, hanem annak folytatását akadályozta meg egy munkavállaló makacssága: valamilyen rejtélyes oknál fogva nem kívánta megosztani Facebook-jelszavát.

Az egész azzal indult, hogy egy munkatársáról, pontosabban annak bokáiról közölt képet az oldalán – iskolaidő után, mint ez a fiatalember -, a pikantériáját az jelentette, hogy a munkatárs nadrágja láthatóan le volt tolva, a felirat pedig a viccesnek szánt “gondolok rád” volt.

A tanítónő gyanúja szerint egy szülő azzal adott hangot aggodalmának, hogy az iskolát felügyelő szervnél feljelentette, amely – jobb híján – a jelszó bekérésével kívánta ellenőrizni a történteket. Mivel a tanítónő többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó kiadni facebookos privát életét, a felügyelet “a legrosszabb eshetőséget feltételezve” cselekedett – vagyis nem a jelszó miatt rúgták ki, csak annak hiányában megvonták tőle az ártatlanság vélelmét.

Az eset májusban kerül választottbíróság elé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik