Tech

Házilag is megoldható a Google okosszemüvege?

Egy fiatalember a Google-t megelőzve hozta létre a szemüvegbe költöztetett számítógépet - az internet fele gratulál, a másik fele átverésről beszél.

Bár a pletykák szerint a szerencsésebbek akár már az idei év végén szemüvegen keresztül intézhetik az ügyeiket, amikor a Google nyilvánosságra hozta az (egyelőre) Project Glass néven futó fejlesztését, néhány apró részletre nem tért ki – például közelítőleg sem tudjuk, hogy mikor kell feltörni a perselyt.

A várakozás kínzó érzését egy Will Powell nevű úriember azzal próbálta meg leküzdeni, hogy elkészítette a szerkezetet – pontosabban annak csúnyácska, házi barkácsolt változatát. Powell állítólag nem új az augmented reality (kiterjesztett valóság) területén, vagyis pontosan tudta, hogy a Google által bemutatott technológia egy része már manapság is elérhető.

Saját bevallása szerint fogott egy Vuzix szemüveget, ráerősített egy HD kamerát, egy mikrofonos fejhallgatót, írt egy kisebb programot az Adobe Air segítségével, majd a digitális buliba meghívta a Yahoo meteorológiai szolgáltatását is, hogy rá lehessen kérdezni az aktuális időjárásra, majd az egészet felvette és utómunkálatok nélkül feltöltötte a netre.

S bár sokan gratuláltak, sokakat nem győzött meg a bemutató – magunk is inkább a szkeptikusok oldalán állunk, bár őszintén reméljük, hogy nem átverés. Árulkodó például, hogy egy házi barkácsolt eszközhöz képest a kezelőfelület “túl” gyorsan reagál, ráadásul a menü elemeinek (és működésüknek) egy része egy az egyben át lett emelve a Google saját videójából. Szerintetek csaló vagy zseni?

Ilyen volt az eredeti bemutató:

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.