Tech

Óriási összeesküvés a legújabb vírusvideó?

Egy ugandai olajcégben befektető az a bank, amely egymillió dollárral támogatta az ugandai hadúrról szóló rövid dokumentumfilmet.

A Joseph Kony ugandai hadúr megfékezésére felszólító Kony 2012 című videót tíz nap alatt már majdnem 80 millióan látták – a történetről néhány napja mi is beszámoltunk, azonban az internet elkezdte felfedezni az egyes szereplők közti összefüggéseket.

Az ugandai gyerekkatonák megmentése céljából létrehozott Invisible Children nevű San Diego-i szervezetnek 2010-ben rajongói szavazatok alapján ítélt oda 1 millió dollárt – egyebek mellett a Kony2012 kampány kivitelezésére – a legnagyobb amerikai banknak számító JP Morgan Chase – Ben Keesey, az Invisible Children jelenlegi vezérigazgatója ekkor egyébként tanácsadója volt a bank közösségi adományozó programjának.

A videó remek táptalajnak bizonyult az összeesküvés-elméletek számára, hiszen a többi között azt a kérdést is felveti, hogy miért pont most, az amerikai elnökválasztás évében vált ennyire fontossá egy 26 éve garázdálkodó  ugandai hadúr kézre kerítése. A Nemzetközi Büntetőbíróság már 2005-ben eljárást indított a magát prófétaként hirdető Kony ellen, aki az Úr Ellenállási Hadseregének nevezett lázadócsoport élén több tízezer gyermeket ragadott el a családjától és képzett ki katonának az elmúlt negyedszázadban.

Az internetes közösség összefüggést vélt felfedezni a videó időzítése és az Ugandában az elmúlt években talált olajmezők között is. Ezeknek az elméleteknek adhat táptalajt az Occupy Wall Street mozgalom egyik hírportálján hétfőn megjelent cikk, amely rámutatott, hogy a JP Morgan Chase az egyik legnagyobb befektetője annak a Tullow Oil nevű cégnek, amely 2005-től naponta 200 ezer hordó olajat akart volna kitermelni Ugandában, azonban ez mindeddig az instabil politikai helyzet miatt nem sikerült.

Adam Branch, Ugandában élő, Közép-Afrikával foglalkozó amerikai professzor szerint az Invisible Children csupán egy “hasznos idióta”, amelyet az amerikai kormány arra használ fel, hogy indokot teremtsen a közép-afrikai katonai jelenlétének a megerősítésére. Egyebek mellett például az Invisible Children kitartó lobbizása vezetett ahhoz, hogy Barack Obama amerikai elnök tavaly októberben jóváhagyta száz “katonai tanácsadó” kivezénylését Ugandába – a hadrakész fegyveresek feladata, hogy segítséget nyújtsanak a helyi hadseregnek Kony elfogásában.

Mégis milyen gyakran követeli az Egyesült Államok kormányától több millió amerikai fiatal, hogy katonai beavatkozást hajtson végre egy olajban és más természeti erőforrásokban gazdag országban?” – tette fel a kérdést Branch, aki szerint az Egyesült Államok valószínűleg a Kony2012 kampány nélkül is növelte volna a katonai jelenlétét Közép-Afrikában, de az Invisible Children legalább egy kicsit megkönnyítette a dolgukat. Az al-Dzsazíra pánarab televízió hírportáján megjelent írásában a professzor azt is hangsúlyozta, a videó tulajdonképpen nem Ugandáról, hanem Amerikáról és az amerikai politikai aktivizmusról szított vitát, és talán éppen ezért Ugandában szinte teljesen visszhangtalan maradt.

Branch – más kutatókkal és újságírókkal együtt – arra is rávilágított, hogy a videó félreértelmezi a mai Uganda égető problémáit, amelyeknek többnyire semmi közük sincs Konyhoz. A közép-afrikai ország a dokumentumfilm rendezőjének és narrátorának, Jason Russelnek az állításaival szemben már nem háborús zóna, s Konyt is sikerült évekkel ezelőtt kiűzni, így a hadúr jelenleg feltehetően a Közép Afrikai Köztársaságban bujkál. Sokkal súlyosabb problémát jelent például a gyermekek körében terjedő halálos idegrendszeri megbetegedés, a heves remegéssel és fejrángással járó “bólogatókór”; illetve a kormány és az Acholi nevű kisebbség között a földek birtoklásáról folytatott vita, valamint a háború éveiben több mint egymillió embernek szállást nyújtó menekülttáborok felszámolásának kérdése is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik