Tech

Ez lenne az eredeti iPad?

A termék majdnem másfél évtizedes, nem az Apple csinálta és köze nincs a táblagépekhez.

Az Apple súlyos akadályokkal szembesült a kínai piacon, az jelent számára jelentős problémát, hogy a kínai Proview egyik leányvállalatától már korábban megvette az iPad márkanevet, míg egy másik leányvállalata perre ment a névhasználat miatt – ráadásul a helyi bíróságok egyelőre az Apple-lel szemben döntenek. Az ember nem tud szó nélkül elmenni az irónia mellett: az Apple épp abban az országban nem tud terjeszkedni, ahol kütyüjeit gyártják.


Ez meg az iMac.

Az Engadget előkereste azt az iPadet, amire a kínaiak hivatkoznak: az 1998-ban megjelent számítógép iPAD néven került piacra és az Internet Personal Access Device (Internetes Személyi Hozzáférési Eszköz) nevet rövidítette. Más kérdés, hogy már ránézésre nagyon-nagyon hasonlít egy másik, szintúgy ’98-ban megjelent számítógépre, az Apple iMacjére.

A Proview a 2010-ben bekövetkezett csődig 10-20 ezer készüléket állított elő, azóta a cég legtöbb vagyona (beleértve az egymilliárd dolláros tartozást és az iPad védjegyet is) nyolc különböző bank tulajdonát képezi. Nem meglepő tehát, hogy a fennmaradt leányvállalat foggal-körömmel ragaszkodnak a névhez és nem kis kártérítést követelnek névhasználatért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik