Tech

Szoftver 150-es IQ-val

A svéd kutatók mesterséges intelligenciája a matematika és a pszichológia keveréke.

A Gothenburg Egyetem Filozófiai, Nyelvészeti és Tudományelméleti Tanszéke által fejlesztett program IQ-ját nem kiszámolták, hanem egy igazi tesztet töltettek ki vele. Mivel nyelvileg egyelőre az IBM Watsonja van a csúcson, ezért az IQ-teszt kizárólag nonverbális kérdéseket tartalmazott – a programnak az alakzatokból és számokból álló sorozatok következő tagját kellett megállapítania.

A mesterséges intelligenciát az emberi pszichológiából ismert jellemvonásokkal is megpróbálták ellátni. Claes Strannegård, a kutatók egyikének elmondása szerint olyan programokat próbálnak létrehozni, melyek “képesek felfedezni az olyan típusú mintákat, amiket az ember is“.

Mivel az emberi pszichét is belekeverték a forráskódba, ezért a végeredmény is emberi korlátokkal bír. Strannegård szerint módszerük a jelenlegi matematikai szoftvereknél “potenciálisan alkalmasabb arra, hogy mintákat vegyen észre olyan adatsorokban, melyeknek pszichológiai komponensük van, mint például a pénzügyi adatok; de kevésbé alkalmas a tudományosabb adatsorok elemzésére, mint például az időjárási adatok, mivel annak nincs közük az emberi pszichéhez“.

A kutatócsoport abban reménykedik, hogy a végleges program segíthet az embereknek alternatív gondolkodásmódok elsajátításában. (Mi pedig közben abban reménykedünk, hogy nem ébred öntudatra és nem próbál világuralomra törni.)

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.