Tech

Tízezrek dobták meg milliókkal

Két veterán játékfejlesztő a Kickstarter segítségével kezdett el pénzt kalapozni - három nap után 336 millió forint felett járnak.

Tim Schafer és Ron Gilbert nevéhez olyan legendás kalandjátékok fűződnek, mint a The Secret of Monkey Island, a Day of the Tentacle, a Full Throttle, és a Grim Fandango. Az utóbbi időben leginkább csak kisebb, digitális formában terjesztett játékokon dolgoztak.

A héten a Minecraft alkotója is jelezte, szívesen beszállna komolyabb összeggel, ha Schafer elkészítené a Psychonauts című játékának folytatását. Talán ez adhatta az ötletet – amellett, hogy egyetlen nagyobb stúdió sem vállalt be egy kalandjátékot -, hogy a csapat a Kickstarter segítségével próbálja meg a pénzt előteremteni a fejlesztésére.

“Mindössze” 400 000 dollárt lőttek be célnak, de nem kellett hozzá nyolc óra sem, hogy a rajongók összedobják ezt az összeget. Azóta nagyjából még két nap telt el, és már a másfél millió dollárt is meghaladja a befolyt összeg, amiből valószínűleg az utóbbi idők legnagyobb költségvetésű kalandjátékát tudják összehozni.

Tim Schafer és Ron Gilbert nem árulták el, hogy pontosan milyen játékot szeretnének készíteni, egyetlen tervet, vagy képet sem adtak közzé, ám a jelek szerint már a nevük, és a múltjuk elegendő biztosíték volt arra, hogy negyvenezernél is több játékos pénzzel is támogassa a projektet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik