Tech

Őrületbe kerget az okostelefon?

Közismert, hogy a nyugalom a hosszú élet titka - egy új kutatás szerint az előbbinek pedig az, ha nem vagyunk folyamatosan elérhetőek.

A Brit Pszichológiai Társaság tanulmánya közvetlen kapcsolatot állított fel az ember stressz-szintje és aközött, hogy hányszor veszi kezébe az okostelefonját, hogy ellenőrizze, nincs-e véletlenül egy kósza üzenete. Érdekes módon kevesebb stressz éri az embert, ha nem magánéleti, hanem munkával kapcsolatos e-mail érkezik.

Nem önmagában az okostelefonnal és az internettel van a gond. A kutatás eredményei szerint az okostelefon és gazdája egy “hasznos-stresszes cikluson” megy keresztül, vagyis a készülék a kezdeti időkben hasznos, hiszen képes csökkenteni a munkaterheket, azonban a későbbiekben a stressz forrásává válik.

Úgy tűnik, hogy ez utóbbinak az az oka, hogy okostelefonjaink (szemben mondjuk a számítógépekkel) folyamatosan be vannak kapcsolva, vagyis folyamatosan elérik az internetet – ebből pedig közösségileg és egyénenként is az az elvárás alakult ki, hogy 0-24 órában elérhetőek legyünk.

Akik érzik az ebből eredő nyomást, azok épelméjűségük és idegeik megőrzése érdekében jobb, ha rákényszerítik magukat arra, hogy a nap meghatározott óráiban ne legyenek elérhetőek, vagyis letegyék a telefont.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik