Tech

A királynő beszédei

II. Erzsébet idén 60. alkalommal mond karácsonyi beszédet - az Amazon pedig ingyenes e-könyv formájában jelenteti meg őket.

A december 25-én sugárzott beszéd szövege az Amazonon kívül persze meg fog jelenni a hivatalos honlapon és Facebook-oldalon is, de az érdeklődők a királynő 1952-es trónra lépését követő minden beszédének átiratát is megtalálják az e-könyvesboltban.

A királynő modern technológia iránti nyitottsága és vonzalma egyébként közismert: tavaly novemberben csatlakozott a Facebookhoz, idén májusban pedig megirigyelte az unokáinál látott iPadet. A karácsonyi beszédek egyébként már a kezdetektől fogva rádión, majd 1957-től televízión is adásba kerültek. Az első tévés közvetítés 50 év elteltével a YouTube-ra is felkerült:

Elemzők egyébként az egekbe dicsérik az Amazon húzását, hiszen attól, hogy ez a konkrét e-könyv ingyenesen lesz elérhető, azok a felhasználók, akik a karácsonyfa alatt e-olvasót találnak, máris kipróbálhatják, milyen könnyű “elmenni” egy e-könyvesboltba és a későbbiekben nagyobb valószínűséggel hagynak érte pénzt is.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.