Tech

Párizsban bárki elvihet egy elektromos autót

A párizsi önkormányzat a négy éve nagy sikerrel működő bérbicikli-hálózat mintájára indítja el autókölcsönzőjét, az Autolibet.

A két hónapos próbaüzem után a villanyautók közül 250 darab kezdi meg működését a francia fővárosban és 45 környező településen. A környezetbarát szolgáltatás lényege, hogy a felhasználó a számára legközelebbi Autolib-ponton kiváltja a gépkocsit, s azt használat után egy másik kölcsönzőhelyen leadja. Egyelőre egy ponton csak egy villanyautó áll rendelkezésre, de számuk fokozatosan bővül, s az Autolib-flotta 2012 májusára összesen 1200 kölcsönzőhelyen háromezer miniautóból fog állni.

A kocsik lítium-fém-polimer alapú akkumulátorainak feltöltéséhez alig négy óra szükséges. A kékmetál színű, négyüléses, háromajtós, GPS-szel felszerelt Bluecar egyszerre 250 kilométeres távot képes megtenni, végsebessége óránként 130 kilométer.

A városvezetés arra szeretné ösztönözni a helyieket, hogy a városon belüli, egy-egy kisebb útra lehetőleg ne használják saját gépkocsijukat, hanem inkább az önkormányzat által biztosított olcsó és környezetbarát kisautókat vegyék igénybe. Egyrészt a gépkocsival rendelkező párizsiakra (a lakosság 42 százaléka), valamint főként azokra a jogosítvánnyal rendelkező fiatalokra számítanak, akik még nem szánták el magukat az autóvásárlásra. De a turistáknak is természetesen rendelkezésre áll az olcsó városi autózás.

Az Autolib árszabási rendszere a bérbiciklik mintájára egyértelműen a rövid idejű, egy óránál rövidebb utazásokat ösztönzi. Az interneten vagy az állomásokon jogosítvánnyal, személyi igazolvánnyal és a kaucióhoz szükséges bankkártyával megváltható éves (144 euró) bérlettel rendelkezőknek az első fél óra használatáért 5, a másodikért pedig 4 eurót kell fizetni. Aki heti (15 euró) vagy napi (10 euró) jegyet vásárol, annak az első fél óra használata 7, a második pedig 6 euróba kerül.

A hétfői hivatalos indulás előtt már hatszázan váltottak éves bérletet, a városvezetés azonban legalább 80 ezer előfizetőre számít. A bérbicikliket negyedmillió párizsi használja rendszeresen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik