Tech

Nem fogják szűrni a netet a szolgáltatók

Az európai bíróság döntése szerint az internetszolgáltatók mégsem kötelezhetők a jogvédett tartalmakat visszatartó programok telepítésére.

Egy hétéves pereskedés végére tett pontot az európai központi bíróság azzal, hogy kimondta, a jogvédők túlmennek egy határon, amikor azt kérik, hogy az internetszolgáltatók egy olyan szűrőt alkalmazzanak, mely kiszűr az adatforgalomból minden jogvédett tartalmat – olvasható a Technet informatikai oldalon.

A szakértők szerint egy ilyen rendszer alkalmazása gyakorlatilag lehetetlen: túl sok költséges lépést és megoldást tartalmazna, amely miatt bevezetése nem érné meg a szolgáltatóknak. Ráadásul egy ilyen szűrő léte a felhasználók személyes adatait sértené, mivel megfosztaná őket az információ szabad adásától és vételétől.

A bíróság jelentése szerint a pert 2004-ben indító SABAM jogvédő szervezet által felvetett szűrőmegoldás képtelen lenne különbséget tenni legális és illegális tartalom között. A helyzetet csak bonyolítja, hogy országonként eltérő a szerzői jog védelme.

Számos esetben képtelen azokat a helyzeteket kezelni, amikor a szerző maga adott engedélyt a mű közzétételére és felhasználására, így a teljesen legális üzenetek is blokkolódnának, tehát a szerző jogai is sérülnének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik