Tech

Teljesen megújulna az Apple?

A legfrissebb pletykák szerint az almás cég jövőre minden termékét generálozni fogja.

Az Apple-kultusz utóbbi tíz évét tekintve elmondható, hogy a cég – néhány bakit leszámítva – képes a legáhítottabb termékeit is teljes titokban fejleszteni; főszabályként akkor tudunk meg valamit, amikor azt az Apple akarja. Az esetleges pletykák a távol-keleti gyártók és összeszerelők háza tájáról szoktak érkezni, ennek megfelelően hol igazak, hol nem.

Éppen ezért fontos már most leszögezni, hogy a legfrissebb pletyka is épp ennyire megbízható.

Az Apple amúgy is évente hozzá szokott adni egyet az adott termék verziószámához, de amennyiben hihetünk a szivárogtató forrásoknak, úgy 2012-ben teljes portfólióját meg fogja újítani – vagyis vadiúj iPhone, iPad, iMac és MacBook Air is várható.

Az iPadből ráadásul kettő is: márciusban egy frissített iPad 2, míg az év második felében egy ténylegesen megújított iPad 3.

Bár nagyon is örülnénk annak, ha az Apple jövőre minden fronton világmegváltó újításokkal örvendeztetné a közönséget, nekünk mégsem tűnik valószínűnek, hogy fél (esetleg háromnegyed) éven belül két táblagépet próbálna a felhasználókra erőszakolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik